Eseménynaptár
Honlapunk ezen oldalát azzal a célzattal hoztuk létre, hogy a hivatalos dokumentumok mellett azok az írások, képek is megjelenhessenek, amelyek az egyesületünk örömét, bánatát, eseményeit mutatják be. Az itt olvasható írások - minden hivatalosságot mellőzve - olyan szemszögből engednek bepillantást egyesületünk életébe, ahogy azt a tagok látják.
Reméljük, hogy polgárőreink élnek a lehetőséggel, és történeteikkel színesebbé téve az oldalt, munkánkat is sikerül népszerűsíteni.
Polgárőrök a gáton (árvízi védekezés 2006 április)
Palota ismét bizonyított! A kis hazánkat, szűkebb környezetünkben, Budapestet is súlytó, történelmi rekordokat is megdöntő árvíz elleni védekezésből a Palotai Polgárőrök is kivették a részüket! Az április elején kihirdetett ?árvízvédelmi vészhelyzetre? a Budapesti Polgárőr Szövetség elsők között reagált. Kezdeti intézkedésként csak fokozott készenlétet rendelt el a tagegyesületek vezetői és rajtuk keresztül az egész polgárőr állomány részére. A Palotai Polgárőrség vezetése támogatta, hogy négyen (Kurucz Károly, Hermann Gábor, Kizlinger Mónika és Dunajszki István) szolgálatba lépjenek, habár aznap estére ez nem volt tervezett. Mire a szolgálatot megkezdték, a Polgári és a Katasztrófa Védelem elrendelte a Margit-sziget, Újpest, valamint Szentendre veszélyeztetett területein az azonnali védmű építését. Az elsőként szolgálatba lépő csapatunkat a BPSZ (Budapesti Polgárőr Szövetség) Ügyeletese a Margit-szigetre vezényelte. A polgárőrök, - köztük egy fiatal hölgy is ? lapátot, ásót és zsákot ragadott, majd hajnalig tömte szorgosan homokkal. A négy polgárőrünk kb. 500 db homokzsákot épített meg az első árvízvédelmi szolgálat alatt. Ők négyen azért lettek név szerint is kiemelve, mert egyesületünkből Ők teljesítettek legtöbb szolgálatot a kiemelt akció alatt. Másnap a budapesti polgárőrök Dunajszki István polgárőrünk vezetésével és további 12 tagunk részvételével végrehajtották a teljes Margit-sziget lezárását, mely kiterjedt a gyalogos és gépjármű forgalom elterelésére egyaránt. Polgárőreink jó kapcsolatot építettek ki a Polgári Védelem és a Katasztrófa Védelem helyi vezetésével és tényleges segítséget tudtak nyújtani a szigetre vezényelt rendőri erőknek is. Széplaki Zsuzsa polgárőrünk, 36 órán át folyamatos szolgálatot látott el a P.V. étkeztető sátrában, ahol kiszolgálta a munkában megéhezett Tűzoltókat, Polgári Védelmi szakembereket, valamint a szigetre érkező valamennyi önkéntest. A több váltásban érkező tűzoltó egységek, akik nem tudtak elszakadni a homokhegyek mellől, sem maradtak éhen? rájuk is gondoltunk, és a szolgálati autónk csomagtartójába, mintegy 250 db szendvicset pakoltunk, melyeket kiszállítottuk a munka helyszínére, aminek szemmel láthatóan nagyon örültek a védvonal építői. A Margit-sziget biztosítása után, a további napokban máshová koncentrálhattuk erőinket. Újpest és Szentendre is kért segítséget. Két éjszaka az újpesti Népsziget lezárását, egy éjszaka pedig a 2-es főút lezárását hajtottuk végre Újpest és Dunakeszi között. Szentendrén a helyi polgárőrökkel közösen láttunk el szolgálatot, ahol a nyúlgát és az utak fokozott ellenőrzésének feladatán osztoztunk. Az árvíz apadását követően a Margit-szigeten két polgárőrünk biztosította a homokzsákok elbontási munkálatainak zavartalanságát. Egyesületünk összesen 14 fővel, mintegy 218 óra szolgálatot teljesített április első hetében az árvíz elleni védekezésben.
A védekezésben résztvevő polgárőrök névsora:
Csoma László, Dunajszki István, Elek Katalin, Hermann Gábor, Kizlinger Mónika, Kurucz Károly, Matuz László, Sümegi Sarolta, Bagi Andrea, Széplaki Zsuzsanna, Tóth Attila, Tóth Gyula, Tóth Gyuláné, Török Péter, Vona János.
Kirándulás Tátralomnicon (2006. március 4-5.)
2006. január egyik csütörtökén a Palotai Polgárőrség vezetősége ? élükön Vona János elnök úrral ? a következő lehetőséget tárta egyesületünk elé: kirándulást kéne szervezni. Tagságunk ebben a pillanatban leginkább egy felbolydult méhkashoz hasonlított. Sorra jöttek az ötletek, jobbnál jobbak, míg végül két lehetséges úti célt tartottunk megvalósíthatónak. Abban egyöntetűen megegyeztünk, hogy a kirándulásunkat Szlovákiába fogjuk megejteni. Két lehetséges alternatíva jöhetett számításba: egy egynapos kirándulás Komárnoba, a vár és az Europa Udvar megtekintése, illetve Magas-Tátra(Tátralomnic). Hosszas beszélgetések után a Tátra mellett döntöttünk. A fő szervezőmunkát Vona János és Pap Róbert irányította. Az egyikük feladata a logisztika, tehát az utazás; míg másikuk az útvonal és a szállás kérdése volt. Ezt a kirándulást kihasználva lehetséges új tagjainkat is meghívtuk, hogy ismerkedjenek a csapattal és a polgárőr munka szépségeivel.
Hosszú szervezőmunka után elérkezett a nagy nap, amit mindenki lázas izgalommal és a lehetséges élmények sokaságával várt. Szombat reggel fél 6-kor volt a talákozónk, amely időpontot úgy látszik mindenki komolyan vett, mert késést nem tapasztaltunk. Birtokunkba vettük a minden luxust kielégítő buszt, és tervezettnél tíz perccel korábban el is tudtunk indulni. Tervezett útvonalunk a következő volt: Budapest-Vác-Sahy(Ipolyság)-Zvolen(Zólyom)-Banska Bystrica(Besztercebánya)-Donovaly-Ruzomberok(Rózsahegy)-Strbske Pleso(Csorba-tó)-Tatranska Lomnica(Tátralomnic). Utunk során sok érdekes és hasznos információval gazdagodtunk Pap Róbert önjelölt idegenvezetőtől, aki a teljeség igénye nélkül próbált minden hasznos dolgot megosztani velünk, mind látnivaló, mind a történelem terén. Utazásunk nagyon kellemes hangulatban telt. Az egyesületünk elnöke kihasználta ezt az időt arra, hogy az egyesületünkbe belépni szándékozó tagoknak bemutatta mindennapjainkat és pár szóban beszélt a polgárőr munka fontosságáról.
A tervezettek szerint érkeztünk első nagyobb megállónk helyszínére, a festői környezetben elterülő 19 hektáros Csorba-tóhoz. 3 szabad óránk volt, amit mindenki kedvéhez mérten töltött el. Sokunkat érdekelt a Csorba-tó és a környező fenyvesek és hegyek nyújtotta látvány, míg mások az aktív pihenés mellett döntöttek és egy jó forralt bor társaságában kötetlen beszélgetést folytattak.
Miután a csapatot összeszedtük elindultunk végső úti célunk felé, Tátralomnicra. Az Elektricka (Tátrai Villamos) útvonalát követve többek között áthaladtunk Stary Smokovecen (Ótátrafüred) is, és sajnos szembesülnünk kellett a ténnyel, hogy milyen pusztítást képes végezni a természet (2004-es szélvihar). A Tátra látképe teljesen megváltozott és most olyan dolgokat is látni lehet, amik eddig a fák takarásától rejtve maradtak.
Körülbelül fél óra után elértük Lomnicot. Buszunk parkolásában a szlovákiai városi rendőrség (Mestska Policia) is aktívan segédkezett. Mindenki nagy lelkesedésére birtokba vettük szállásunkat a lomnici Sasanka Hotelban. Ezután egy közös vacsorán vettünk részt, ahol Vona János köszöntött mindannyiunkat és kicsit részletesebben beszélt a leendő és régi tagokhoz a polgárőr törvény szükségességéről, hasznosságáról és fontosságáról, amelyet mindannyian érdeklődve figyeltünk és kötelező érvényűnek tartunk.
A vacsorát követően mindenki kedvének megfelelő programot választotta, volt aki felkereste az este is nagy élményt nyújtó tátrai bobot, voltak mások, akik kávéházakban vagy éttermekben múlatták az időt; vagy kellemes téli esti sétát követően tértek nyugovóra. Másnap az együttes reggeli után szomorúan kezdtük meg a szállás elhagyását, de annyira nem csüggedtünk, mert tudtuk még majdnem egy teljes napot tölthetünk el itt ezen a szemet gyönyörködtető ezerarcú tájon. Csomagjainkat a buszba elhelyeztük, majd ezt követően nekivágtunk az ismeretlen táj felfedezésének. Hatalmas sétát tettünk a számtalan parkban, és magunkba szívtuk a friss tátrai levegőt. Sokan mondják, hogy a Tátra hóesésben a legszebb, az irigykedők kedvéért megemlíteném, hogy volt részünk ebben a természeti jelenségben. Az ebédet mindenki saját ízléséhez mérten számára megfelelő helyen fogyasztotta el, de sokan a híres Stara Mamát választották, amely a tátralomnici vasútállomás szomszédságában található. Nem hagyhattuk ki a szlovákiai specialitásokat a brindzával töltött derelyét és a haluskyt sem. Délután 3 órakor utunkat Poprád irányába vettük, majd egy rövid városnézés után megannyi élménnyel gazdagodva elindultunk hazafelé. Este 9 óra magasságában megérkeztünk kerületünkbe, ahol megköszöntük az elnökségünknek és nem utolsó sorban a sofőrünknek ezt a felejthetetlen két napot. Sokan arra az elhatározásra jutottunk, amely már majdnem a mottónkká vált, hogy a Tátra visszavár minket, hogy megmutassa még megannyi arcát.
Még egyszer köszönjük mindenkinek, aki megszervezte és lehetővé tette ezt a kirándulást.
Kizlinger Mónika és Dunajszki István
15 éves a Palotai polgárőrség Ünnepi közgyűlés (2005. február 5.)
Szavazóhelységek biztosítása (2004. 12. 04.)
2004. december 4-én a szavazás előtti éjszakán lelkes kis csapatunk ismét szolgálatba indult. 5 gépkocsival 20 fő adott szolgálatot.
A szavazásokat megelőző éjszakán a polgárőrök vigyázzák a szavazókörök biztonságát.
Feladatunk a helységek sértetlenségének ellenőrzése, az esetleges gyanús csomagok észlelése, és a kampánycsend sértések megelőzése.
Az éjszaka csendes nyugalommal telt, mindent rendben találtunk, rendzavarás nem történt